Fejezet 2: A Zsír és a Káposzta Harca
A konyha hamarosan egy igazi csatatérré vált. Rozália először a zsírt kezdte el olvastatni. Egy olyan nagy fazékba tett zsírt, amiben egy egész disznó fejest meg lehetett volna főzni. – Figyelj, Laci! – kiáltotta Rozália. – A zsírnek forrónak kell lennie, de nem égőnek! Ha ég, akkor keserű lesz a leves!
Laci óvatosan hozzákezdett a zsírhoz, de a gáz túl nagy lángon volt, és a zsír már kezdett füstölni. – Nagyi, a zsír füstöl! – kiáltotta Laci. – Ne aggódj! Ez a „füstös ízesítés”! Ez adja a különleges ízt! – felelte Rozália, és odadobott egy nagy adag káposztát a fazékba.
A káposzta, amikor a forró zsírba ért, olyan hangot adott, mint egy kisgyerek, amikor a vízbe ugrik. Ssszzz! A káposzta fröccsent, és egy kis darab káposzta a szemébe ugorhatott Rozáliának. – Ááá! – kiáltotta, és a kezével kezde dörzsölni a szemét. – Laci, gyorsan, a tej! A tej segít a szemben!
Laci a hűtőhöz futott, de a hűtőben csak egy kis üveg tej volt, ami már régen lejárt. – Nagyi, ez a tej… már lejárt! – Mindegy! – kiáltotta Rozália, aki a szemét dörzsölve a káposztát keverte. – A lejárt tej is tej! A lényeg, hogy a káposzta puha legyen!
Eközben Péter, aki a konyha másik végében állt, és próbálta a húst feldarabolni, véletlenül a káposztás fazékba ejtett egy nagy darab húst. – Bocsánat, anya! – mondta, de a hús már a káposztában volt, és a zsírban kezdett sülni. – Nem baj! – mondta Rozália. – A hús most már a káposztával együtt fő, ez a modern technika!
A konyban a levegő egyre sűrűbb lett. A zsír füstje, a káposzta szaga, és a lejárt tej illata keveredett egy olyan szaghoz, ami emlékeztetett egy régi pincére, ahol a káposzta évek óta állt.
