Valószínűleg már csináltad, vagy megfigyel egy másik vendéget, aki egy piszkos tányér után nyúlt, hogy segítsen a pincéreknek. Ez a látszólag ártalmatlan, szinte jelentéktelen reflex azonban nem is gyanított pszichológiai mechanizmusokat rejt. Milyen titkokat fed fel valóban a viselkedésünk?
Az empátia árulkodó jele. Amikor segítünk egy pincérnek leszedni az asztalt, a szándékunk gyakran túlmutat az időmegtakarításon vagy a jó megjelenésen. Ez a mélyen emberi gesztus azt mutatja, hogy érzékeljük a másik ember mentális terheltségét, a munkatempóját egy zsúfolt étkezőben. Röviden, szavak nélkül is kapcsolatban vagyunk azzal, amit a személyzet átél. Ez a képesség, hogy észrevegyük a láthatatlant – a fáradtságot, a nyomást, a kiszolgálás frenetikus tempóját –, az érzelmi intelligencia egyik alapköve.
Ez személyiség kérdése… és neveltetés kérdése. Pszichológiaiak azt mutatják, hogy a fajta viselkedés gyakran adott profilhoz kapcsolódik: ez egy kutatás „kedves” emberek profiljához. A kutatók terminológiájában ez az „Ötös Nagy” modell egyik tulajdonságára utal, amely a főbb személyiségjegyeket kategorizálja. Ezek az egyének együttműködőek, gondoskodóak, és mindenekelőtt semmit sem várnak cserébe. Egyszerűen azért nyújtanak segítséget, mert megtehetik. De egy másik magyarázat is szóba jöhet: az értékek. Sokak számára a mások – egy pincér, egy szomszéd vagy egy idegen az utcán – segítése második természet. Ez gyakran az alázaton, a szolidaritáson és azon meggyőződésen alapuló neveltetésből fakad, hogy senki sem felsőbbrendű a másiknál. Ez egy olyan mód, amelyet gyermekkortól kezdve beivunk, és amely formálja viselkedésünket a társadalomban.
Egy gesztus, amely egy apró, gyengéd egyszerű lázadás aktusává válik. Az is feltűnő, hogy ez a cselekedet milyen finoman kérdőjelezi meg a kialakult társadalmi normákat. A hagyományos szerepekben a vendég azért van ott, hogy kiszolgálják, pont. Az asztal leszedése azt jelenti, hogy nem vagyunk passzív fogyasztók, és finoman átlépjük a láthatatlan akadályt a kiszolgáló és a kiszolgált között. Ez a hozzáállás az érzelmi érettség egy formáját mutatja: az ember nem érzi magát felsőbbrendűnek, nem érzi magát a státusz érvényesítésének. Az egyenlőséget választja, még a legapróbb részletekben is.
